Az alapítvány az adományozási kultúra fejlesztéséért és a civil szektor forrásteremtéséért jött létre.
Részletek a Világfejlesztési Alapítvány Alapító Okiratából:
A.) Az Alapítvány tartós közérdekű célja: A világ társadalmi-gazdasági fejlesztése, az európai unión kívül belül egyaránt, különös tekintettel a magyarországi régióra. Kulturális sokszínűségre támaszkodva az összetartást erősíteni a különböző nemzetek között. Az információs társadalom kialakításán túl, a tudástársadalom létrejöttének elősegítése. Hiteles információk áramlásának biztosítása. A fejlesztés jegyében hatékonyabbá tenni az egyének, nonprofit szervezetek és vállalkozások közötti kommunikációt. Egy igazságosabb, szeretetteljesebb világ kialakítása.
B.) Az Alapítvány tartós közérdekű célját az alábbi konkrét tevékenységekkel valósítja meg: Nemzetközi Önkéntes Támogatási és Információs Rendszer kidolgozása, amelynek részét képezi a tanácsadás, információ áramoltatás mellett az anyagi támogatásokkal történő segítségnyújtás is. Kulturális események, rendezvények létrehozásával és Pályázatok kiírásán keresztül ösztöndíjakkal is motiváljuk a támogatásra rászorulókat.
C.) Az alapítvány a fent megjelölt célokat a környezetvédelem és természetvédelem szempontjait figyelembe véve kívánja elérni. A környezettudatos gondolkodás és életmód, valamint a társadalmi felelősségvállalás elengedhetetlen a célok elérésében, ezért az ezekre való figyelemfelkeltés is. Az alapítvány környezetvédelmi tevékenysége projektjeiből és általános zöld működéséből ered. Közérdekű céljainak elérése érdekében, nagy hangsúlyt fektet a civil és gazdasági szereplők együttműködésére, valamint a pályázatokon való részvételre is.
A teljes Alapító Okirat és a többi hivatalos és nyilvános dokumentum a törvényben foglalt előírásoknak megfelelően az alapítvány székhelyén található. Előzetesen időpontot egyeztetve, személyesen bárki betekintést nyerhet az alapítvány dokumentumaiba.